A KÉK nevelés “Kapcsolatra Épülő Következetes” nevelés.Ha a nevelés nem a kapcsolatra épül, hiába következetes. Ahhoz, hogy célba érjenek a szavaid, befogadó lelkületre, feléd nyitott fülekre, hozzád ragaszkodó szívre van szükség. Ha azt akarod, hogy hallgasson rád a gyereked, akkor először arra kell törekedned, hogy rád hallgasson, és te legyél az, aki felé nyitott a füle és a szíve.

“Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes. Tiszteld apádat és anyádat…”
- Efezus 6:1-2

Amikor ezt olvassuk, a két szó, amit észre szoktunk venni: “engedelmeskedjetek”, és “tiszteljétek”! Isten eredeti terve szerint az a nevelés előfeltétele, hogy a gyerekeink így nézzenek ránk: engedelmes lelkülettel, és őszinte tisztelettel. Nem véletlen azonban, hogy a Biblia ezt a gyerekeknek címzi, és nem a szülőket szólítja fel arra, hogy neveljék a gyerekeket engedelmességre és tiszteletre. Miért? Azért, mert erről Isten már gondoskodott azzal, hogy veleszületett kötődő (ragaszkodó-követő) ösztönnel látta el a gyerekeinket. A fenti idézetben Pál nem a puszta engedelmességre és tiszteletre inti a gyerekeket, hanem arra, hogy a szüleiknekengedelmeskedjenek, és őket tiszteljék. A nevelés egész kimenetele azon múlik, hogy kinek engedelmeskednek, és kit tisztelnek a gyerekek, ugyanis…

Minden gyerek már engedelmes és tisztelettudó!

Minden gyerek engedelmes. Minden gyerek tisztel. Gyárilag így vannak beállítva. Isten ilyennek teremtette őket. Ezért mondja Jézus, hogy legyetek olyanok, mint a kisgyermekek (mi, felnőttek Isten iránt)… mert a kisgyerekek természetüknél fogva szeretnek, bíznak, követnek és engedelmeskednek… és ez később se változik.

A gyerekek nem tudnak nem engedelmeskedni és nem tisztelni, mert nem tudnak nem ragaszkodni és nem követni. A gyermeki engedelmesség és tisztelet ugyanis a kötődés természetes megnyilvánulása. Ahogy a kiskacsa az imprinting ösztönparancsára követi a kacsamamát, vagy hiányában bármit, ami a közelben mozog, a gyerek is belső parancsra követi az embermamát… vagy hiányában bárkit, aki a közelben mozog helyette. Egész nevelésünk sikere vagy kudarca azon áll vagy bukik, hogy a gyerekünk végig hozzánk kötődik-e, vagy útközben, minket szem elől veszítve másoknak adja a szívét. Olyanoknak, akik éppen annyira alkalmasak a nevelésére, mint a kiskacsa előtt zsinóron mozgatott fél csizma, amit rendületlen kacsabizalommal követ.

Ma a kortársak töltik be egymás életében a szülő szerepét, akik éppen annyira alkalmasak egymást felkészíteni az életre, mint amennyire a fél csizma alkalmas a kiskacsát bevezetni a kacsaéletbe. Úgy gondolom, hogy a nevelési problémák legfőbb okozója, sőt, társadalmi problémáink legfőbb okozója is akortárs-orientáció: a gyerekeink, minket szem elől tévesztve, elkezdik azokat követni, aki ott mozognak előttük. A szívük másokhoz kötődik ezernyi szállal… és már nem hallják, amit mi hápogunk.

A gyerek csak arra hallgat, akihez kötődik. Ha olyanok parancsolgatnak neki, akikhez nem kötődik, akkor ellenáll. Isten azért gondoskodott nemcsak a kötődés, hanem az ellenakarat ösztönéről is, mert a gyerek akkor van biztonságban, ha azoknak engedelmeskedik és azokat tiszteli, akik felelősek érte és gondoskodnak róla; az illetéktelenül beavatkozókat pedig ösztönösen távol tartja magától. A kortárs-orientált gyerek azonban a szülei “hápogását” érzi illetéktelen beavatkozásnak, és a szülő-gyerek kapcsolatot védeni hivatott ellenakarat ösztöne a saját szülei ellen készteti őt védekező ellenállásra.

A szülő dolga tehát nem az, hogy engedelmességre és tiszteletre nevelje a gyerekét, mert ez az, ami a kötődés révén már adott. Minden gyerek engedelmes valakinek, és igényli, hogy tisztelhessen valakit… a kérdés csak az, hogy kinek engedelmeskedik, és kit tisztel! Arról kell gondoskodnod, hogy a gyereked, miközben cseperedik, továbbra is neked, a szülőnek engedelmeskedjen, és továbbra is téged tiszteljen; ne dugja át a csatlakozóját valaki más konnektorába.