Gólyagyász

A következő szomorú történetet az 1980-as évek végén, Tóth József tanár úr mesélte el nekem, mivel tudta, hogy természetvédelemmel, azon belül madárvédelemmel foglalkozom. Már ekkor elhatároztam, hogy ha egyszer alkalmam lesz rá, akkor megjelentetem valamilyen formában.

Józsi bácsi közben nyugállományba vonult, a falumúzeum létrehozásán fáradozott, mikor újra kapcsolatba kerültünk a Kóka természeti értékeit bemutató szerény kiállítás megbeszélésén. Ekkor megkértem, hogy írja meg az esetet saját megfogalmazásában. 2004 március 24-én adta át a kéziratot, amelyet most megosztok Önökkel.

" A hosszú hideg tél után már nagyon vártuk a tavasz eljövetelét, az első gólya megérkezését. A plébánia kertjében volt egy öreg akácfa, azon egy nagy terebélyes gólyafészek, ahová éveken át jártak lakóik. Itt a vizenyős rét mentén keresték táplálékukat. Annak idején még esténként békakuruttyolástól volt hangos a környékünk, amit nagyon szívesen hallgattunk. A gólyáknak kiváló táplálékul szolgáltak, terített asztal volt számukra ez az élőhely, amikor megkezdődött a költési idő. Hamarosan kikeltek a tojásokból az apróságok. Csillapíthatatlan étvágyukat a gólyaszülők igyekeztek bőséges táplálékkal kielégíteni.

Ezután jöttek a problémák a gólya mamának és papának. Rákényszerültek, hogy néha-néha csibehúst vigyenek a kicsinyeiknek. (Abban az időben még szinte minden háznál tartottak baromfikat, a kotlóstyúkok szabadon vezetgették kiscsirkéiket a környéken.-a szerkesztő megjegyzése) A csirketartók ezt nem nézték jó szemmel és jelentést tettek az akkori körzeti megbízottnak, hogy tegyen valamit érdekükben, mert ez így nincs rendjén. Egy vasárnap a kora reggeli órákban, 6 óra tájékán megjelent a körzeti megbízott és szolgálati fegyverével kilövöldözte a védtelen kisgólyákat a fészekből. Mint aki jól végezte dolgát elvonult, hátrahagyva a fészekből élettelenül kizuhant gólyafiak tetemét. A gólyapár egy ideig a fészek peremén búslakodott, majd csendben elrepültek.

Még aznap délután 4-5 óra körül megható és szomorú látvány tárult a szemünk elé, amikor lementünk a kerbe. A "gólyafán" gólyák megszámlálhatatlan serege lehorgasztott fejjel gyászolta a kivégzett kisgólyákat. Jó néhány madár a fa fölött körözött. Nehéz elképzelni, hogy milyen ösztön vezérelte a rengeteg madár összejövetelét, mikor a környező községekben csak két-három gólyapár tanyázott. Az akkor ittlévő vitéz Falvay József esperes plébános lefényképezte a gyászoló gólyasereget és jelentette a Madártani Intézetnek, de ennek érdekében nem történt semmiféle felelősségre vonás. Ezután többé nem örülhettünk a tavaszt hozó kedves madarak fészekrakásának, nem gyönyörködhettünk a kertben óvatosan lépegető, sétáló gólyáinkban. Csak az emlékük maradt meg számunkra.

"

Kóka, 2004. március 24.
Tóth József Nyugalmazott tanár