Ki korán kel aranyat lel

A természet nagy kirakós játékának elemei nap, mint nap, előttünk teljesítik be megvilágosító feladatukat.

A természet nagy mozi termében állandóan megy a film, emberek jönnek s mennek, nézetek kialakulnak és kihunynak, megy minden a maga útján!

A természet nagy filmje mindig ugyan arról szól, de mindig másként. A szereplők csak jelmezeiket változtatják, a rendező, a filmvászon, a széksorok, sőt még a nézők is ugyanazok!

Üljünk be kedvenc helyünkre, helyezkedjünk el kényelmesen, vegyük kezünkbe kedvenc ropogtatni valónkat, s máris indulhat a film!

S a film mindig ugyanúgy kezdődik! S ugyanúgy végződik!

A közmondás azt mondja: Ki korán kel aranyat lel!

Elindul minden nap egy új film, egy újabb kísérlet arra, hogy megfejtsük a nagy titkot!

Vajon mit is jelenthet ez nekünk?

Ki korán kel - értsük úgy, hogy korán - az bizony még sötétben kelt ki az ágyából!

Mikor „a Föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett” (Mózes első könyve)

Még nem történt semmi sem, a madarak is még alszanak, minden csendes.

„Ki korán kel aranyat lel!”

Tekintetünket a hirtelen felderengő fény felé fordítva, szinte megmerevedünk!

Valami elindult, valami elkezdődött!

A fény egyre erősödik, s az első napsugarak megjelennek az ég alján!

S egyszer csak a Nap felkel!

Ott vagyunk a csoda születésénél, megszületik a fény! A mindig azonos, a mindig felismeréssel születő, a megvilágosító „aha” élmény!

A Nap, ahogy kibújik a földből tündöklő sugaraival, egyszerre hozza az ébredést, az észlelést, s egyszerre villan fel bennünk a felismerés!

„ Ki korán kel aranyat lel!

Ki elébe megy a fény születésének, az a felkelő Napot aranyként, fénylő aranyéremként látja meg, mikor „látszólag” kibújik a Földből! Meghozva a felismerés tündöklő szimbólumát, mely nem lehet más, mint a tudatára ébredő megfigyelő!

Ilyen az, amikor tudjuk mi fog történni, elébe megyünk az eseményeknek, s a természet megajándékoz bennünket egy csodával!

Megértjük, hogy a természet szólt hozzánk, tanít minket, akik odafigyelünk minden rezdülésére!

Az eredendő tanítás mindig ilyen, ennyire közvetlen módon következik be, minden figyelmeztetés nélkül! Le tudja kötni minden figyelmünket, nem nehéz kitalálni mit is kíván nekünk elmondani!

Mi mindannyian esendő emberek, minden nap várjuk, hogy felkeljen a Nap! Minden nap újra és újra úgy indulunk neki, hogy beteljesítjük küldetésünk! Nem saját önös érdekünkben cselekszünk, hanem az eredendő bölcsesség fogja vezetni minden cselekedetünket:

A Nap, elhozza a világosságot, a fényt! Elhozza a beteljesedést, a mindig jelenlévő igazság felismerését!

Mindig, minden korban, minden kultúrában az emberek, vagy éppen ahogy hívták őket, mindig várták a fény megszületését!

A fény minden korban, minden kultúrában, minden világkorszakban megszületik! Nem hagyja cserben a tudásra áhítozó embereket, vagy éppen ahogy hívják őket! Elárasztja áldásával, megtermékenyítő erejével a Földet, az embereket…

Ilyen az, amikor a természet beszél hozzánk, s ilyen a megkülönböztetés nélküli tanítás esszenciája, mely félreértésektől mentes!

Minden nyelv, minden kultúra egyként éli meg nap-nap után ezt a felszabadító érzést!

Eljött a fény, a megvilágosodás annak, aki tudta figyelnie kell, korán fel kell ébrednie, még akkor, amikor senki nem tette azt! Érezte, hogy a csoda meg fog születni!

Amikor ez minden nap megismétlődik az emberek életében, mindig ugyanúgy, mindig a változatosság piciny különbségével, más időpontokban, más óra és perckor, nos, akkor a sokszori ismétlődés eltompíthatja éberségünket, s hajlamosak lehetünk elsiklani a lényeg felett!

Nemcsak egy újabb nap következik, tele feladattal, elvégzendő dologgal, hanem úgy kezdődik minden, hogy „figyelj, a fény - a legfontosabb – megszületik, s ezzel egy időben neked lehetőséged van felismerni mi a legfontosabb, mi az, ami nélkül nem tudnánk meglenni!

Ez a fény, ez a világosság, ez a megvilágosodás!

Ki korán kel, már várja ezt, ki korán kel igényli ezt, s tudja, nélküle nem létezne semmi!

Ilyen egyszerű, ilyen közvetlen az a nyelv, amit használ velünk szemben a Teremtő a teremtés keretein belül!

Egyszerű, szavakkal kifejezni sokszor teljesen felesleges is, leírhatatlan. Mindenki pontosan, tudja minden magyarázat nélkül! Mindenki kimondva, kimondatlanul is ugyanazt érti, érzi alatta!

A tanítás mindennapos, egész napra szól! A tanítás a fény útja, a tanítás a fény állandó változásának, mozgásának, megismerésének útja! A felkelő Nap, az égen járó Nap, s a lenyugvó Nap szimbolizálja az ember vagy, ahogy éppen hívják, beavatási útját. Az ember ott van a fény születésénél, egész nap figyeli annak útját- alakulásait -, s amikor a Nap lenyugszik akkor is jelen van! Az ember és a fény útja közös. Figyelik, követik egymást, szoros, igen szoros a kapcsolat mely közöttük van! Az ember és a fény elválaszthatatlanok! Testvérek! Az ember Fénylény!

A fény születése, a megvilágosodás megjelenése az ember, vagy, ahogy éppen hívják, életében, ugyanannyira fontos, mint amikor azt gondolnánk, hogy mivel a Nap lenyugszik, s nem látjuk, akkor bizony megszakad a fény útja! Látszólag megszakad, de lelkünk mélyén érezzük, tudjuk, valaminek lennie kell! Nem hagyhat itt bennünket így, ilyen teátrálisan!

Hát persze, hogy nem hagy el bennünket! Csak egy másik arcát mutatja felénk! Míg a nappal erőteljes szépségét látjuk, érezzük a fényét, a megvilágosodás erejének! Úgy éjjel ugyan ez a Nap a Holdat hívja segítségül, mindegy helyettesítőként éjszakára, s nyugtató, hűsítő módon tartja figyelmünket ébren! Nem ment el a fény, most is itt van, csak másik arcát mutatja felénk! Bíztat minket „ne keseredj el, jövök újra, jövök, és új ébredést hozok néktek!

S ígéretéhez híven el is jön a reggel újra, ismét egy új reggel, ismét megszületik a megvilágosodás…

Ilyen a közvetlen poszt valóság az eredeti állapotában mindenki által érthető, fogyasztható, megtapasztalható formájában.

Világnézetek jöhetnek, vallások kialakulhatnak, színesedhetnek, uralkodóvá válhatnak! Ezt nem befolyásolhatja semmi, amit Nap a Nap és mi itt a Földön élünk! Ezt a mindig fellelhető igazságot kell, nem szükséges tanítani! Még tanár sem kell hozzá!

Az eredendő, a magyarázatoktól mentes valóság a kiinduló pontja, szülője, az ember, vagy, ahogy éppen hívják világot, világokat, dimenziókat leíró tevékenységének! Minden innen indul el, ide is tér vissza! Legyen az bármilyen megkülönböztetéssel induló, ha igazságteste maradandó bölcsességet hordoz méhében, ide kell, megérkezzen!

Habár, ha belegondolunk, mehetünk mindig Napkelet felé, mindig a felkelő nap irányába, s megtapasztalhatjuk azt, hogy a fény, az eredendő bölcsesség soha le sem nyugszik! Látszólagos az, hogy nem állandó az uralma! Ha keressük, mindig meg is fogjuk találni, csak elkötelezetten kell feléje fordulnunk!

Esetleg, ha elhagynánk egy kis időre Föld Anyánk keblét, akkor megláthatnánk a teljes igazságot!  A Nap soha, s vele együtt a bölcsesség, s a megvilágosodás soha le sem nyugszik! Hiszen mindig egyhelyben maradva ontja a megtermékenyítő erejét, bemutatva a fény, a tanítás igaz természetét!

Itt a Földön szabályos időközönként a Föld a Nap és a Hold különös helyzetbe kerülnek egymással!

Ez egy újabb tanítás, ami a fény és az anyag viszonyára utal! A Fény - a megvilágosodás, a bölcsesség, a Nap, a tanító és a Föld a Tanítvány közé, néha a Hold odaáll! Bemutatva azt, hogy a megvilágosodás is vethet közvetlen árnyékot, de annak fénye csak időlegesen verődhet vissza az annak útjába állóról! Elmúlnak a nagy emberi próbatételek, s a körforgás megy tovább!

 No, nem mintha az anyag nem lenne szereplője ennek a nagy kirakós játéknak, ennek a nagy tanítási rendszernek! Persze, hogy az! Az anyag, a lelassult fény testvére a bölcsességnek! Egymás – ellentétesnek látszó párjai – nélkülük mindkettőjük léte indokolatlan lenne! Szeressük és ismerjük meg őket, hiszen az „Isteni színjáték” nélkülük, elképzelhetetlen lenne!

A posztvalóság elengedhetetlen kelléke, eleme a személyes és személytelen, spirituális és transzcendentális tudat és valóság képeknek! A posztvalóság felismerése sohasem emberfüggő, mind inkább emberi közösségek egymással egyeztetett nézete! Ugyanazon korban, országban, városokban, családokban, s az egyes embereknek is különbözőek lehetnek a valóságról alkotott nézeteik!

Jönnie kell olyan eszmerendszereknek, melyek megváltoztathatják a személyes meggyőződést, a személyes tudatról alkotott véleményt! Ez azonban a tudat tiszta természetére nincs hatással! Olyan hatással nincs, mint amit mi olyan körülményként élünk meg, ami ténylegesen megváltoztatja annak róla kialakult véleményét!

A Tudat, ha személyes (-nek látszik), vagy ha tudatról, mint abszulutumról beszélünk, az mindig ugyan az! Alapja minden, a tudományok, a vallások, által megfogalmazott emberi, vagy, ahogy éppen hívják, világának. Nincs semmi, ami a tudaton kívül van! Értve ez alatt a dimenziókat, az irányokat, s magát az időt is!

Ha kérdezik mi a tudat! Kérdezz vissza nyugodtan, hogy „mi nem a tudat”!

Elmondhatjuk, ha az alap azonos, akkor a felépítmény is közös kiindulási pontokat mutat, tehát nem idegen attól, hanem azzal feltételekhez kötött függő módon kapcsolódik!

Alapja minden egyesített, vagy egyesítés előtti és egyesítés utáni elméletnek! Úgy a múltban, a jelenben, s így fog történni a jövőben is!

Elmondhatjuk tehát: ahogy a dolgok természetes állapotukban megjelennek, az a történések eddigi menetére vonatkozott! A benne, s rajta kívül lejátszódott események mind egy adott követelményrendszer végeredményének tekinthető!

Az áldott pillanat, amelyben az események az idők kezdete óta történnek, mind alkotó formáló, meghatározó elemei a jövőnek, a jelennek, s a múltnak egyaránt!

Hogy miként befolyásolják jelen helyzetünkben az eseményeket a jövőt, ez nem kétséges különleges magyarázatot nem igényel!

Ahogy az sem, miként hat ki jelen állapotunkra, magára a cselekvésre, magára a történésre! Ez mind a pillanat bűvész mutatványa, mely az adott lehetőségek természetes menetét mutatja be összetett módon!

Legérdekesebb az események Mőbiusz volta szerint az a körülmény, hogy a múltra miként hat a cselekvés a jelenben! A múlt is csak információ, mint minden, amire emlékszünk, vagy tervezünk! Amint csupán mentális képünk van magáról a történésről úgy az már a személyes megítélés témakörébe tartozik! Másként is tudunk emlékezni a múltra! Ezt hívjuk mi „jótékony feledés homályának”, „csak a szépre emlékezem” szlogenjének! Ez ad lehetőséget nekünk arra, hogy újra értékeljük a történteket, az események teljes menetét, s így újabb eddig fel nem tárt összefüggések merülnek/merülhetnek fel!

Elmondhatjuk tehát, hogy az események utáni állapot megítélésénél, ugyanolyan összetett módon kell eljárnunk, mint ahogy tettük azt előtte és alatta! A felmerülő lehetőségek, a fontosnak minősülő középpontok változhatnak, s ezzel együtt talán még a legfontosabb elindító minőségek is a mozgásban maradnak! Ezzel is bemutatva az Egyesített Elmélet Természetes sajátos mozgását, önmagára is vonatkozó minden törvényszerűségét!

Meg fog változni a kialakuló, felépülő, beteljesedő Egyesített Elmélet hatására az eddigi világlátásunk!

„Ugyanabba a folyóba még egyszer nem tudunk bele lépni!” 

Az újabb elméletek újabb eddig nem várt összefüggéseket fognak hozni, s ezen elméletek mind, valamilyen elemükben a régmúlt eseményeit is magukban hordozzák, majd- hiszen táptalaj nélkül nem hajthat ki a mag-! Mozgásban tartják a jelenség világ minden összetevőjét!

A személyes ember világlátása, s annak összetettsége, abban az összetevőjében, mely a személyes jelleg, az ember személyes beállítottságának hatáskörébe tartozik, már lényegesen összetettebb jövőképet mutathat! A tömegtájékoztatás, maga az információkezelés, információáramlás- úgy az anyagi, mint a szellemi, mentális dolgokra egyaránt- már visszamutat a magát a természettől magát megkülönböztető „egyes ember életében megoldásra váró feladatának beteljesítésére”!  Értve ezalatt azt, hogy az információs térből Ő maga a számára azokat a fontos elemeket fogja megfelelő összetételben ki válogatni, mely az elkövetkezendő időkben az általa figyelt események személyes meggyőződésének megfelelő irányt fognak mutatni!